Újjászületett a Kálváriakápolna

0
13

 Az Auchan Magyarország Kft. megnyitotta 19. áruházát Magyarországon: a hetedik, egyben utolsó volt Cora is megnyílt így az az Auchan színeiben. A munkatársakat minden áruházban megtartották, a Corától átvett, összesen 2700 munkatárs közül mintegy 280 főt foglalkoztat a törökbálinti egység. Az összes, most avatott áruház kívül-belül modernebb, színesebb és áttekinthetőbb lett, mindenhol több ezer termék árát csökkentették az elmúlt hetekben. Az Auchan régi és új munkatársainak közös célja, hogy az évente több mint 40 millió vásárlót minél magasabb szinten, diszkont árakkal szolgálja ki.

Magyarországon az Auchan csoport 1996 óta van jelen, első áruházát 1998-ban Budaörsön nyitotta meg. Elsősorban a főváros környékén és a nagyobb vidéki városokban terjeszkedett az elmúlt közel másfél évtizedben és 12 áruházat nyitott hazánkban. Idén tavasszal a Cora áruházak felvásárlásával 8000-re nőt alkalmazottainak és 19-re áruházainak száma, ez utóbbiak közül elsőként az fóti hipermarketet avatták fel, majd a budakalászi, a szegedi, a szolnoki, miskolci, debreceni és végül törökbálinti áruház nyitott meg.

.„A tettek emberei vagyunk, így amikor bejelentettük, hogy a volt Cora áruházak munkatársait átvesszük, ennek a döntésnek előzőleg minden vetületét felmértük, és tartjuk magunkat a kimondott szóhoz. Büszke vagyok rá, hogy az integrációt követően már egy közel 8000 fős vállalattá nőtte ki magát az Auchan Magyarország, továbbra is fontos lesz vállalatunknak a vásárlók mellett a munkatársak és beszállítók tisztelete, megbecsülése. Közel másfél évtizede a hazai gazdaság stabil szereplője, munkatársaink számára pedig biztos munkahely megteremtője és megtartója vagyunk, és kívánunk maradni a jövőben is” – mondta el Dominique Ducoux, a vállalat vezérigazgatója.

Áruházláncunk magyarországi megjelenése óta, az elmúlt 14 évben mintegy 200 milliárd forintot fektetett be az országban, és terveink hosszú távra szólnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Cora áruházak felvásárlásáról meghozott döntésünk, ezzel is a magyarországi elkötelezettségünket, további bővítési szándékunkat bizonyítottuk Magyarországon. A két áruházlánc legjavát ötvözve mindent megteszünk azért, hogy a hazai vásárlóközönséget még magasabb szinten szolgálhassuk ki, így az őszi-téli, kereskedelmi szempontból intenzív időszakra és a jövő évre nézve bizakodó vagyok” – tette hozzá a vezérigazgató.

A törökbálinti áruház kívül-belül modernebb, átláthatóbb és színesebb lett és a berendezések, eszközök, polcok és rendszerek is korszerű, XXI. századi vásárlói igényeket kielégítő színvonalúak lettek. Az áruházban 55 fajta friss húskészítmény várja a vásárlókat, valamint 390 különféle pékáru és 1790 féle tejtermék. Kibővített vegyi-, illatszerosztály és műszaki részleg található, valamint bővültek barkács, autós, szaniter, lakásfelszerelés és bútor osztályok egyaránt. Új kasszasort és önkiszolgáló mérlegeket, valamint új bevásárlókocsikat helyeztek üzembe a vásárlók kényelmért. A takarítási rendszert modernizálták, a mosdókat felújították és a hulladékgyűjtést is korszerűsítették új üvegvisszaváltók elhelyezésével.  A könnyebb megközelíthetőség kedvéért nyitottak egy harmadik vásárlói bejáratot az autóbusszal érkezőknek és a parkolót is felújították az áruház körül, táblákkal segítve a tájékozódást.