Városépítő fiatalok

0
20

A fiatalokat többször elzavarták már innen, és párszor a rendőrséget is rájuk hívták, mondván, hogy túl hangosak és tönkreteszik a parkot. Most megmutatják, hogy ők nem rombolnak, sőt, inkább építenek.

Szokatlanul csípős időben érkeztem a Kálváriadomb aljához ezen az őszi szombat reggelen. A gyülekező nyolc órára volt meghirdetve, de már jóval nyolc előtt ott voltak néhányan. Kissé álmosan, nevetgélve várták a baráti kör többi tagját, illetve az egész akció szervezőjét, Ipacs Zsoltot.

„Zsolt nekünk szomszédunk, illetve nekem munkatársam is” - feleli kérdésemre, hogy miért is jött ide, az egyik idősebb fiú. – „És a fiatalság jó barátja – vág közbe nevetve a másik – Rendszeressé váltak az összetűzések a szomszédokkal, több alkalommal elzavartak már minket. Ez azért nevetséges, mert mindannyian itt nőttünk fel, ezen a környéken élünk születésünk óta. Az lehet, hogy jogosan szólnak ki nekünk, ha hangosak vagyunk, de a rendőrséget ránk uszítani, mint valami bűnözőkre, enyhe túlzás. Azzal vádolnak minket, hogy tönkretesszük a parkot, de ez nem igaz.”

Időközben megérkezik a társaság minden tagja, és az „ifjúság jó barátja” is, aki nekilát a munka megszervezésének. A menetrend szerint először szétcsavarozzák a hat köztéri padot, lecsiszolják a deszkákat, lepácolják, majd festés következik. Eközben a többiek kiszedik a mindenfelé burjánzó gyomot a padka mellől és a kövek közül, valamint felseprik a teret.

Amikor a tizennégy-tizennyolc évesekből álló csapat minden tagja megtalálta a neki való munkát, Ipacs Zsolt informál az akció hátteréről. „Az egész azzal kezdődött, hogy a környéken lakók aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy tiltsák ki a gyerekeket a Kálvária térről. Ez egyszerűen abszurd, hiszen egy nyílt közterületről van szó, ráadásul egy olyan baráti társaságról, melynek minden tagja itt nőtt fel. Ennek ellenére talán én voltam az egyetlen, aki nem értett egyet a módszerrel és nem írta alá a papírt, pedig a tér közvetlen szomszédságában élek. Úgy gondoltam, mutassuk meg mindenkinek, hogy az ifjúság építeni és takarítani is tud. Engedélyt kértem minden szükséges szervtől, így például a BTG Kft.-től is, akik az engedélyen túl anyagokkal is segítettek nekünk. 

Eközben a csapat szédítő tempóban dolgozik. Alig múlt kilenc óra, de már szét van szedve az összes pad, és kezdődhet a régi festék letisztítása. A lányok munkája nyomán a gyomok száma is erősen megcsappant, pedig izzasztó feladat kitépni a hízott gyökereket a kövek közül. Az esemény szervezője éppen az elektromos gyalu kezelésének fortélyaira tanítja az egyik fiút. Közben megismerhetem az egyik néző véleményét is. Ugyanis egy idős bácsi tolja át biciklijét fejcsóválva a színen - „Úgyis összetörik, minek csinálják meg?” – teszi fel a kérdést félig magának, félig nekem.

Tíz óra körül a rendőrség is megjelenik. Névtelen bejelentést kaptak, miszerint a fiatalok el akarják lopni a Kálvária tetejéről a keresztet, illetve a kiskápolnából a misebort. Ezen mindenki jót derül, bár az eset inkább elszomorító. A rendőrön látszik, hogy ő se veszi túl komolyan a bejelentést, de mit tud tenni: ha valaki telefonál, a rendőrségnek kötelessége kiszállni. Arra azért kíváncsi lennék, a névtelen feljelentő miből gondolta, hogy a téren szorgoskodó brigádnak a miseborra fáj a foga.

Időközben a srác belejött a gyalulásba, úgyhogy folytathatom a beszélgetésünket Ipacs Zsolttal. „Nem szabad általánosítani - mondja - hiszen nincsen vandál fiatalság, csak vandál fiatalok. És hiszem, hogy akár őket is rá lehetne venni arra, hogy építsenek a rombolás helyett. Minden attól függ, hogy hogyan szólítjuk meg őket, és képesek vagyunk-e kellő motivációt nyújtani. Bízom benne, hogy a mai nap eléri célját. A tér szebb lesz, mint újkorában, ehhez nem fér kétség; de szeretném, ha a budaörsiek belátnák, hogy nem minden fiatal vandál, kábítószeres bűnöző. Abban is bízom, hogy pozitív példát nyújtunk sok más baráti társaságnak, akik esetleg a város más részein is szerveznek hasonló akciókat.”

Lapunk az elmúlt hónapokban több ízben számolt be arról, hogy a vandalizmus egyre nagyobb problémát jelent Budaörsön. Tagadhatatlan, hogy a rongálások jelentős részét a fiatalabb korosztály képviselői. Az értelmetlen háborúskodásnak a lakók és a fiatalok között mielőbb véget kell vetni, és nem csak itt, a Kálváriadomb árnyékában. Természetesen a közterületről való kitiltás nem lehetséges, viszont kellemetlenkedni lehet; ha mással nem, mindennapos rendőri feljelentésekkel és igazoltatásokkal. A megoldást csak a megegyezés hozhat: ennek útján tette most meg az első lépést ez a néhány fiatal. Bízunk benne, hogy akciójuknak lesznek majd követői, és békében élhet együtt egy szépen rendezett városban minden korosztály.