A látássérültek érzékenyítő programja iskoláknak

0
16
615.jpg

A Buda- Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete folyamatosan szervezi iskolák részére úgynevezett érzékenyítő iskolaprogramját. A diákokat általában az egyesület elnöke, Nyikes Fatime - aki maga is vak – rövid köszöntővel avatja be a látássérültek minden napi nehézségeibe. Munkatársai pedig akadálypályát építenek fel és a gyereknek ezen kell végighaladniuk. Az egyes helyszíneken azt tapasztalják meg, milyen érzés, ha a látásuk kiesik. (Érdekesség: az érzékszerveink közül 70%-ban a látásunkra hagyatkozunk nap, mint nap).

A tanulóknak fehérbot segítségével egy labirintus rendszerben kellett végig menniük, ahol az útjukat hol egy babakocsi, hol egy gyerek bicikli akadályozza, illetve amit még a szervezők kitalálnak. És azt is megtapasztalhatják, milyen számítógépes program segíti a gyengénlátók és vakok munkáját vagy éppen szórakozását. Egy teljesen lesötétített teremben vakos játékokkal ismerkedhetnek meg (sakk, malom, 3D puzzle stb.), de van olyan szakasza is a programnak, ahol különböző zöldségeket, rágcsálni valókat kellett kóstolás után, illetve fűszereket illatuk után felismerniük. Nem maradhat ki a Braille írással kapcsolatos feladat sem, ahol a diákoknak különböző idézeteket kellett megfejteniük, természetesen segítséggel.

És azért nem utolsó sorban a vakos öltözködés, amit a szervezők minden egyes csoport számára fényképen örökítenek meg, hogy tudják tapintás által milyen ruhákat húztak magukra. Az osztályonként másfél órás programot beszélgetés zárja, ahol a diákok megoszthatják tapasztalataikat egymással és a szervezőkkel. Minden diáknak és tanárnak, aki végig csinálja ezt a nem minden napi akadály pályát, nagyon tetszik, ezért az egyesület  várja az érdeklődő iskolákat, tanárokat, hogy beilleszthessék őket jövő évi programsorozatukba.

Az egyesületről bővebben: www.bulake.hu

615.jpg