Törökparadicsommal töltött…

0
20
Jó étvágyat!

Biztosan akad még ember Budaörsön, aki nem ismeri a Törökugrató legendáját, mely szerint 1686-ban, Buda visszavívásakor, a törökök felmentő sereget küldtek a várbeliek megsegítésére, de az ostromlók gyűrűjében azok súlyos harcok közepette fennakadtak. A törökök vezére menekülőre fogta a dolgot, és Buda felé vette az irányt hegyen-völgyön keresztül. Egyszer csak egy mély szakadék tátongott előtte. Döntenie kellett arról, hogy a szörnyű halál mely alakját választja. Szolimán pasa, merthogy ő a hőse történetünknek, nem akart üldözőinek áldozata lenni, inkább egy bátor elhatározással lovával együtt a mélybe vetette magát. Úgy hírlik, ez eset óta nevezik Budaörs egyik jellegzetes, 249 méteres sziklahegyét Törökugratónak..

 

Az ételt ajánlja Nagy Károly török kori hagyományőrző

Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium Csobánc Váráért Alapítvány

6 főre: A törökparadicsomokat (3-4 db.) - vagy más néven patiszonokat - 4 felé vágjuk és sütőben megsütjük. Ha kész, a héját lehúzzuk és felkockázzuk. Fokhagymával, sóval, borssal, mustárral és reszelt citromhéjjal ízesítjük. Turmixgépben pépesre keverjük.  Majd 6 db nagyobb szelet sertéskaraj mindegyikébe zsebet vágunk, a péppel megtöltjük, a zsebeket fogpiszkálóval betűzzük, a húsokat sóval és bazsalikommal szórjuk, bepanírozzuk és olajban kisütjük. Ezután elkészítjük a juhtúrós csücsürt, más néven derelyét. Úgy 60 dkg lisztből, 6 tojásból és sóból tésztát gyúrunk. Kinyújtjuk és 5 x 5 cm-es négyzetekre szeljük. Juhtúrót (60 dkg), 2 dl tejfölt, 1 ek kakukkfüvet, 2 ek tündérfüvet (rozmaringot) és sót összedolgozunk, s a tésztákba töltjük és kifőzzük. Tálalás előtt kis időre sütőbe tesszük, tálaláskor tündérfüves tejföllel locsoljuk, s mellé a húsokat szépen rakjuk.

Jó étvágyat!