- Mikor szembesült először azzal, hogy az egészség megléte nem természetes dolog, azért tenni kell?
- Amikor 16 évesen egy cipekedés után az egyik szemem iszonyatosan begyulladt majd levált a retinám, akkor döbbentem rá, hogy jobban kellett volna vigyáznom magamra. Rövidlátó voltam ugyan, és egyszer-kétszer el kellett mennem szemészhez kontrollra - mivel a szüleim vakok voltak -, de távol állt tőlem, hogy én is elveszíthetem a látásomat, vagy bármilyen tartós egészségkárosodás érhet. És ekkor hirtelen a szemem előtt mintha egy sötétítő függönyt húztak volna el, amivel bekerültem kórházba. Jó darabig egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy nem tudnak rajtam segíteni. Amihez persze az is hozzájárult, hogy senki nem mondott semmit, viszont folyamatosan jöttek az orvosok kis tükörrel a kezükben és vizsgálgatták a szemem. Többször – összesen nyolcszor - megoperáltak, még Münchenbe is kikerültem, ahol először a társadalombiztosítás finanszírozta a műtétemet, majd másodszor – mivel „érdekes eset” voltam – a kinti kórház a saját költségére, de nem járt eredménnyel. Sőt, alighanem az akkori műtétek miatt nem lehetett már később sem, a tudomány fejlődésével ezen a szememen javítani. Ami a látásom elvesztése előtt is nagyon zavart, hogy a retina fokozatos leválása alatt már nem volt szinkronban a két szemem, mintha el lett volna tolódva a kép. Végül is itthon mondták meg, hogy reménytelen pozitív fordulatra várni. Így megtanultam csak a másik, még ép szememmel működni. Kevesen tudják, hogy a két egészséges szem nem 100, hanem 125 százalékos látás. És az egyik szem elvesztésével csökken 25 százalékkal, azaz 100 százalékosra. Egyébként tényleg mindent lehet látni félszemmel, csak a térlátásom szűnt meg. Bizakodva tehát olyan foglalkozást választottam, amihez fontos a jó szem és versenyszintű virágkötő lettem és voltam egészen 24 éves koromig. Akkor jött a betegségem következő fázisa, tehát a másik szememen a retina leválása. Erre tulajdonképpen már felkészülhettem volna, mert egy professzor felhívta rá a figyelmemet, hogy tudatosabban foglalkozzam az egészségemmel, vagyis ne nagyon erőlködjek, ne emeljek, illetve ne veszélyeztessem a másik szememet. Én azonban nagyon nem akartam ezt tudomásul venni és huszonévesen elkezdtem lovagolni. Ez volt az egyik gyerekkori álmom, de a nyeregben az ütemes mozgás, pattogás miatt nagyon nem kellett volna. Meg kellett volna elégednem a sport terén az úszással és a biciklizéssel, amit szintén szerettem. Valószínű persze, hogy a másik szemem romlása lovaglás nélkül is bekövetkezett volna, de talán még nem akkor.
- Az ön esete tehát jó példa arra, hogy az amúgy nagyon egészséges mozgást is átgondoltan kell csinálni.
- Igen, és nem én vagyok az egyetlen, aki a sport miatt veszítette el a látását, mivel egy ismerősöm a kondi teremben vitte túlzásba a gyakorlatokat, mert fogyni szeretett volna. Azóta pedig visszahízta, amit leadott, és bizony meg is vakult. Érdemes komolyan venni, amit az orvosok javallanak, és összhangba hozni az adottságainkat és az egészséges életmódról, a sportról vallott elképzeléseinket.
- Hogy élte meg a szeme világának teljes elvesztését?
- A másik szememről gyulladás vagy más előzetes tünet nélkül vált le a retinám. Nyár elején egy este egyszer csak fekete pöttyöket láttam, amire belémnyilalt, hogy utolér a sorsom. Ki-be jártam a kórházból, mert megint jöttek a műtétek, amelyek a nyolc év egészségügyi fejlődése révén ekkor már annyi eredményt hoztak, hogy ezzel a szememmel fényeket azért látok. Az akkori este és a megvakulás között azonban két év telt el, és közben volt egy nyár, amit azzal töltöttem, hogy minél többet lássak a világból, amíg még lehet. Nagyon kevés embernek mondtam el, hogy mi vár rám, és rengeteget utaztam és szórakoztam. Ezt követte két év depresszív időszak, amit inkább felejtsünk el. Fehérbottal a mai napig nem tanultam meg például közlekedni, sőt, általában az utcán nagyon bizonytalan vagyok, de azért ebben az új életfázisban az első örömet az jelentette, amikor megkaptam az első vakvezető kutyámat. Közben elmentem egy rehabilitációs csoportba a Vakok Állami Intézetébe – szerencsémre, mert nem sok ilyen lehetőség volt még akkor -, illetve elkezdtem újra tanulni és elvégeztem egy szociális munkás irányú főiskolát, amit a kezelőorvosom is nagyon szorgalmazott. Az igazi változást végül az jelentette, amikor megszületett a fiam, aki most tizenkét éves. A gyereknevelés mellett azonban egyre több lobbitevékenységet vállaltam a látássérültek rehabilitációja érdekében. A jelenlegi munkahelyem a Buda Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) 2005-ben alakult. Előtte ugyanis megkeresett a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének a vezetője. Azt mondta, hogy az általuk lefedett terület túl nagy és a szolgáltatásokat helybe kell vinni a tagokhoz, ezért vállaljam el ebben a kistérségben az ő koncepciójuk alapján egy helyi egyesület megszervezését. Öt-hat hasonló alakult még akkor meg.
- Viszont ez az egyetlen, amelyik mind a mai napig aktív és nem csak összejöveteleket szervez meg jogi tanácsokat nyújt a tagoknak, hanem munkalehetőséget is ad, jelenleg 18 embernek, köztük látássérült masszőröknek, informatikusoknak.
- Valóban, ami egyfelől talán a korábban az üzleti életben szerzett tapasztalataimnak köszönhető, másfelől folyamatosan képzem magam, például szervezetfejlesztést is tanultam, és a főiskolai diplomát kiegészítettem mesterképzéssel.
- Az egyesület eredményeiről nagyon sokat lehetne beszélni, de most inkább térjünk vissza Önhöz, illetve az egészséges életmódról vallott nézeteihez. Felelős vezető és édesanya, sok-sok elfoglaltsággal. Mikor és milyen módon jut ideje saját magára?
- Egy barátnőm fittness oktató, és mostanában ő az, aki folyamatosan motivál, hogy járjak el több-kevesebb rendszerességgel mozogni. Bár szerencsés alkatom van, nem vagyok hízásra hajlamos, így próbálom megőrizni a kondimat és a vitalitásomat. Természetesen személyre szabott edzéstervet kaptam. Továbbá, ha van rá lehetőség – vállalkozó szellemű kísérő - szívesen elmegyek úszni is. Ám ha éppen egyikre se jut idő, akkor reggelenként otthon végzem el a megtanult talajgyakorlatokat. Sokszor csinálok keveset, mert azt hallottam, hogy ez egészségesebb, mint fordítva. A mozgás mellett, kicsit kampányszerűen ugyan, de odafigyelek a táplálkozásomra is. Szerencsére nagyon szeretem a zöldségeket, és késő este már nem nyitom ki a hűtőt. Kikapcsolódásként pedig olvasni szeretek – hangos könyveket -, amire megint csak sokkal kevesebb időm jut, mint szeretném.
Kérje, keresse a Budaörsi Napló Egészségre váljék! című kiadványát, melynek 2013. tavaszi számában hamarosan ez a cikk is olvasható!
