Pénteken, a hétvége első napján (május 1.) 11 órától egészen 19 óráig kétóránként különböző programokkal készültek a szervezők, lehetőségünk nyílt többfajta szauna és terápia kipróbálására, részesei lehettünk akár egy „Afrika gyümölcse” fantázianévvel ellátott bőrápolásnak a gőzkabinban, vagy a „Kelet varázsa” nyújtotta bőrradír kalauzolt el minket a szaunázás földi paradicsomába.
Szombaton jómagam is izgatottan látogattam el a létesítménybe, hiszen eddigi tapasztalataim után vegyes érzésekkel viseltettem a szaunázás iránt. Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül, de számomra kibírhatatlanul melegnek tűnt és nehezen bírtam elviselni a fokozott páratartalmat és izzadást. Ennek ellenére pozitív csalódásként ért a májusköszöntő hétvége második napja, hiszen különleges élményként éltem meg a Made in Hungária slágereire való bőrradírozást a szaunában, ahol olyan jó társaság gyűlt össze, hogy néhányan még dalra is fakadtak az ismerős dallamokat hallva. Sokan érdeklődtek még a Queen slágereivel tarkított Aromás szauna iránt is, ahol többfajta illóolaj használatával fogadták a látogatókat, valamint „Kleopátra titka” is sokakat rabul ejtett a gőzkabinban.
Beszélgettem néhány visszatérő vendéggel és mindannyian azt nyilatkozták, hogy a szauna rendkívül barátságos környezettel rendelkezik, illetve, hogy az egyik legnagyobb pozitívuma a megfizetődő ár/érték arány mellett, hogy nem sűrűn van óriási tömeg, ugyan mindig akadnak bőven látogatók, de épp annyian csak, hogy még élvezhető legyen az esemény.
Balázs Roland, a segítőkész szauna mester fiatalember azonban felhívta a figyelmet a szaunázás veszélyeire is. Elmondta, hogy a szaunázás szigorúan tilos szív- és érrendszeri betegek, illetve magas vérnyomásban szenvedők számára, valamint ha valaki szédül és rosszul érzi magát, az azon nyomban hagyja abba a szaunázást és menjen ki a friss levegőre. Továbbá tájékoztatott arról, hogy nagyon fontos, hogy két szaunázás között legalább annyit hagyjuk pihenni a szervezetet, amennyit a kabinban töltöttünk és talán még fontosabb, hogy a nap végén igyunk meg 5-6 liter vizet, pótolva ezzel az elvesztett folyadékot.
Vasárnap is hasonlóan izgalmas programok várták a közönséget, többek között gyógynövényes, gyümölcsözön és még sörös szauna is szerepelt a repertoárban.
Aki esetleg lemaradt az elmúlt hétvégéről, ne csüggedjen, Pünkösd hétvége (május 24-25.) tájékán újra szeretettel várják a szervezők a szaunázni vágyókat!