Buszmenetrend – változások augusztus végén

0
28
5243.jpg

A budaörsi változások indoklása:

Gyorsítjuk és bővítjük az M4-es metróhoz kapcsolatot biztosító járatokat. Javaslatunk szerint a 40-es busz kevesebb megállóhelyen áll meg, és a 188E járat is eléri Kelenföld vasútállomás metróállomást. A hétköznap délutáni időszakban 50%-kal bővítjük a metróvégállomástól Budaörs felé induló járatok számát, a jelenlegi 6 perc helyett átlagosan 4 percenként indítunk buszokat. A járatok egy része – 15 percenként – az autópálya felé közlekedik. A késő esti időszakban 20 helyett 10 percenként lehet majd Kelenföldről Budaörsre eljutni.

Javítjuk a Bretzfeld utca és a Baross utca kiszolgálását a 40B járat beindításával, mivel így hétköznap napközben a jelenlegi 60 perc helyett 30 percenként lesz tömegközlekedési kiszolgálás, míg hétvégén napközben is közlekedik autóbusz ezen a szakaszon, szintén 30 percenként.

A 140-es és a 140A járatok által nyújtott közvetlen kapcsolat népszerűvé vált utasaink körében, ezért ezek közlekedését szombatra is kiterjesztjük. Hétköznap a csúcsidőszakon kívüli napközbeni időszakban és szombati napokon az Alkotás utcában a Sasadi út és a Széll Kálmán tér között egyenletesebb menetrendet alakítunk ki a 139-es busz menetrendjének finomhangolásával. A 140A járat Budaörs, városháza és Budaörsi lakótelep közötti szakaszán, a Bretzfeld utca – Baross utca útvonalon az új 40B járat közlekedik majd. A 40B járat révén a Bretzfeld utca – Baross utca útvonalon egész nap járnak buszok, így a 140A busz útvonalát Budaörsön módosítjuk: mindkét irányban a 140-es járattal megegyező módon, a Gimnázium érintésével közlekedik, így Budaörs, városháza és Budaörsi lakótelep között a Szabadság út – Szivárvány utca útvonalon halad.

A metróval részben, míg más járatokkal teljesen párhuzamosan a Móricz Zsigmond körtérre közlekedő 88-as és 188E járatokat Kelenföld vasútállomás M-ig közlekedtetjük. Miután a 88-as járat jelenleg Kelenföld vasútállomástól a Villányi út felé alacsony kihasználtsággal közlekedik, a járatot Budaörs felé a metró végállomásától tesszük elérhetővé. A 188E busz utasainak a metróra való átszállás lehetőségét korábban lehetővé tesszük. A két járatnak a Móricz Zsigmond körtéri szakaszról csúcsidőszakban hiányzó kínálatát a 240E járatot felváltó 240-es busz sűrítésével ellentételezzük: a reggeli csúcsidőszakban 8-9 helyett 7-8, a délutáni csúcsidőszakban 10 helyett 7-8 percenként indul majd a járat. A járat üzemidejének felülvizsgálatát tervezzük annak érdekében, hogy a kisforgalmú időszakokban az M4-es metróról egységesen Kelenföld vasútállomásnál lehessen átszállni minden budaörsi járatra.

A Törökugrató térségében az utasforgalmi igényekhez igazodva bővítjük a gyorsjárati kiszolgálást, és kismértékben csökkentjük az alapjárati kiszolgálást a csúcsidőszakokban. Eszerint a 88-as járat csúcsidőszakban 20, míg a 188E a reggeli csúcsidőszakban átlagosan 20, délután változatlanul 30 percenként közlekedik.

A 287A járat alacsony kihasználtságú, a 287-es járatcsaládot tekintve pedig Kamaraerdő nem tekinthető olyan pontnak, melynél minden második járatnak vissza kellene fordulnia. Emiatt a két járatot összevonjuk, és a jövőben csak a 287-es járat közlekedik hétköznapokon 6 és 18 óra között.

Részletek itt: http://www.bkk.hu/elozetes-tajekoztato-budaors-torokbalint/

És mielőtt bármire felszállnak, nézzék meg a buszmegállókban az aktuális tájékoztatókat!

5243.jpg