Orvosi ügyelet 0-24 óráig

0
395
5299.jpg

Mikor fontos a mentőt hívni, mikor az ügyeletet és mikor a háziorvost? Általános szabály szerint, ha úgy tűnik, életveszélyben van valaki, jobb, ha a 104-et vagy a 112-t tárcsázzuk,így juthat el leggyorsabban segélykérésünk a mentőszolgálathoz, ahol a szakképzett diszpécserek természetesen még átadhatják a hívást az ügyeletnek, kérhetnek tőlük segítséget, ám az időveszteség így a legkevesebb. Ha rosszul van, de nem tűnik életvevesezélyesnek az állapota, esetleg tanácsra van szüksége és a háziorvos nem vagy nehezen érhető el, akkor Budaörsön és Törökbálinton a 23-as körzet 440-020-at billentyűzzük be. Minden egyéb esetben javasolt a háziorvosánál kezdeni, aki ismeri betegségeinket, és kompetensebb a krónikus betegellátásban! – tanácsolja lapunk kérdéseire válaszolva dr. Spányik András, a budaörsi Kossuth Lajos utcai ügyeleten.

Mint ügyeletes orvossal, illetve korbban, mint mentőápolóval, már több éve találkozhatunk itt vele, de idén áprilisban az általa és dr. Nagy Péter sebész, a János kórház orvos-igazgatója által közösen alapított vállalkozás (Fast Medical Group Kft.) szervezi és biztosítja Budaörsön és Törökbálinton az ügyeleti ellátást, mégpedig a szakrendelőt üzemeltető EuropMeddel kötött szerződés alapján. Nehéz jól felkészült orvost találni erre a feladatra, ez elég közismert. Dr. Spányik Andrásnak oktatókórházban dolgozva hozzá hasonló fiatal  kollégái között abban a körben van tág ismeretsége, akik már megfelelnek a követelményeknek és még érdekelheti őket ez a munka, illetve rendelkeznek a megfelelő sürgősségi alapismeretekkel. Másrészt gyerekkora óta itt él Budaörsön, így amikor családi indíttatásból előbb mentőápoló majd mentőtiszt, később sürgősségi orvos lett (az Uzsoki utcai kórházban dolgozik még), nem titkolt vágya volt, hogy Budaörsön is ügyelhessen. A mostani felállásban elsősorban dr. Nagy Péteré az általános szakmai felelősség, és Spányik doktor az, aki, amellett, hogy ügyel, az operatív teendőket látja el. A cég vezetőségében még van egy üzletember és egy informatikai szakember. A gépkocsivezetők,, a szakápolók illetve az asszisztensek maradtak a régiek, ők már több éve itt dolgoznak, ők adják az ügyelet lelkét, tapasztalatuk nélkül nem működhetne ilyen olajozottan a munka. Az orvosokkal együtt mintegy húszan vannak, de természetesen többen csak hetente egyszer-kétszer ügyelnek.

A háziorvosi ügyelet kötelező önkormányzati feladat, és a városban praxissal rendelkező háziorvosokra hárulna. A gyakorlatban azonban – és ez nem csak Budaörsön jellemző- inkább a rezidensek, tehát a fiatalabb, több idővel rendelkező, lelkes, tapasztalni vágyó fiatalok látják el ezt a nagyon sokrétű feladatot. Az viszont már budaörsi sajátosság, hogy 0-24 óráig van orvosi ügyelet, és nem csak a háziorvosi rendelési időn túl. Általában egy orvos, de hétvégén nappal két orvos várja folyamatosan a hívásokat és a rendelő ajtaján bekopogókat. Felnőtteket és gyerekeket egyaránt, ugyanis nincs külön gyermekügyelet. Dr. Spányik szerint nincs is igazán szükség rá, hiszen az ügyeletes feladata nem igényel speciális gyermek-szakorvosi képzettséget. Nekik a sürgős, illetve életveszélyes helyzeteket kell elhárítaniuk  és dönteni arról, hogy szükség van-e például azonnali kórházi beavatkozásra, esetleges mentőhívásra, vagy elég, ha a beteg másnap felkeresi a háziorvosát.

Miközben beszélgetünk az ügyeleten péntek délután Spányik doktorral, egy nő telefonál Törökbálintról, hogy fél órája járt a körzeti rendelőben, de még mindig fáj a gyomra. „Természetesen kimegyünk, mert nem mérlegelhetünk a távolból, de nem valószínű, hogy többet tudnánk tenni érte, mint amit már megkapott” – kommentálja az orvos. Hozzátéve: ilyenkor abban bízik, hogy nem fut be közben valaki például asztmás rohammal, sérüléssel, vagy az ilyenkor nyáron gyakori kiszáradással, bár hozzáteszi,hogy a szakápolóik felkészültek, ezért életveszélyes helyzetekben ők is számtalan módon be tudnak avatkozni, tudnak döntéseket hozni az orvos távollétében is. A következő telefonhívással egy fiatal budaörsi férfi kér tanácsot, hogy bevegye-e a nagypapa gyógyszerét, mert úgy érzi, rosszul van. „Természetesen nem” – hangzik a válasz, és részletes tanácsokkal látja el a pácienst.. Majd újra hozzám fordulva: „Meglepő, hogy sokszor mennyire tájékozatlanok egészségügyi szempontból az emberek.” S ha már az ismeretterjesztésnél tartunk, néhány tanács a kánikulára: előzzük meg a kiszáradást; ne tegyük ki a bőrünket közvetlenül a nap erejének tartósan; és főként ne hagyjunk gyermekeket  a meleg autóban bezárva! Figyeljünk a rovarcsípésekre, és ha csúnyán bedagad vagy légzési nehézség, hasmenés lép fel, leesik a vérnyomás, jusson eszünkbe: az allergia – akár a súlyosabb formája, az úgynevezett anaphylaxia - felnőtt korban is kialakulhat, így ha valakinek ilyen tünetei vannak, forduljon gyorsan orvoshoz! Akár olyan gyógyszerre, ételre is adhatunk súlyos allergiás reakciót, amit korábban minden gond nélkül fogyasztottunk.

Rátérve a budaörsi ügyeleti rendelő felszereltségére:országos viszonylatban jónak mondható a budaörsi ügyelet felszereltsége:  van korszerű defibrillátor, illetve a sürgősségi ellátáshoz szükséges legfontosabb eszközeik megfelelőek. Természetesen vannak elhasználtabb eszközök is, mint például az EKG készülék, a számítógép vagy az orvosi lámpa, ám szerencsére éppen most egyeztek meg az EuropMeddel, illetve a BTG.vel, hogy kifestik a helyiséget és új bútorokat kapnak.

Minden beszélgetés végén meg szoktam kérdezni, maradt-e ki valami fontos. „Érdekes  lenne még például megosztani, milyen sok egyéb, speciális feladata van egy ügyeletnek, például  a halál beálltát nem a mentősök állapítják meg hivatalosan, hanem az ügyeletes orvos, gyakran kell véralkoholszint megítéléséhez a rendőrökkel közreműködve vért venni, illetve alkoholos befolyásoltság fizikai jeleit megítélni, avagy bűncselekmények kapcsán  látleletet venni  ” – válaszolt dr. Spányik.

5299.jpg