Ünnepélyes tanévnyitó az új Árpád utcai iskolában

0
42
7537.jpg

Ünnepélyes keretek között adták át ma az Árpád utcai, egykori „kisegítő”, mai hivatalos nevén a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola Gyógypedagógiai Intézményi Egység új épületét, amely egyben az új iskolai év városi megnyitója is volt. A megnyitón a polgármester, Wittinghoff Tamás egyek között az aggályairól beszélt (http://www.budaorsinaplo.hu/kozelet/20160525/nem-adjuk-az-iskolainkat) , hogy az önkormányzati iskolák államosítása és a városi költségvetés központi csökkentése, a szolidaritási címen elvont több mint kétmilliárd forint kiesése miatt  nehéz előre megtervezni, hogy mennyi jut majd helyben az oktatásra.

A kivitelező cég vezetője Kővári Attila  kiemelte, hogy az építészeti koncepció alapja egy, a használat szempontjából ideális belső átriumkertes megoldás. Ezt öleli körbe az épület, közvetlenül kapcsolódnak hozzá a közlekedő részek, majd a tantermek, szaktantermek, igazgatási blokk, étterem, konyha, sport egység és a vizes blokkok. Mindezeket ideális csoportosításba rendezték, és a legkedvezőbb tájolással alakították ki. 

Boldog Új Évet kívánt -  pedagógus köszöntéssel – a tanároknak és diákoknak Karsainé Kovács Judit is, az önkormányzat vezető főtanácsosa, hozzátéve, hogy sajnos tudjuk, a januári változások miatt nem leszünk valóban boldogok .

Szelényi Dobi Gyöngyi a Bleyer iskola igazgatója szintén örömét fejezte ki, hogy valóban a 21. század elvárásainak megfelelő körrülmények közé kerülhettek az itt tanuló gyerekek. Végül Fazekas Mónika tagintézmény vezető is megköszönte a szép épületet, beszélt a gyógypedagógiai munka fontosságáról, és hogy mennyire várták, hogy beköltözhessenek.

A  belső berendezést végző Balázs Diák Kft. képviselője, Balázs Virág ajándékot is hozott az iskolának, saját termékét. A cég ugyanis SNI-s gyerekek ellátásához fejlesztett ki két szoftvert, ami Színvarázs és a Kis felfedező névre kereszteltek, és amely elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat, az Informatikai Nívódíjat és a Magyar Újságírók Szövetsége Gazdasági Újságírók Szakosztálya különdíját is. A szoftvereket a Pető András Főiskolával közösen fejlesztették.

Szirmai Csabáné, Margó néni a tagintézmény előző vezetője aki az új épület tervezésétől az eszközök beszerzésig segítette szakmai tanácsaival a beruházást, korábban a Budaörsi Naplónak elmondta, hogy ez az iskola már a hatvanas években létezett, és a fejlődésben társaiktól elmaradt vagy a normál iskolákban kezelhetetlennek minősített gyerekek jártak oda. Mint speciális tagozat 1978 óta működik a városban, és 1997-ben újították fel részlegesen, amit a mostani beruházáshoz teljesen lebontottak. Ma 6-tól 16 éves korig az SNI-s (sajátos nevelésű igényű) gyerekeket fogadják, azokat, akiket a szakértői bizottság(a Tanulásképességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság)  enyhén és közepesen fogyatékosnak minősített. Akik bár az óvodában többnyire még befértek az integrált csoportokba, az iskolában már nem tudják tartani a tempót a többiekkel. A volt igazgató néhány hete vonult nyugdíjba, kicsit talán azért, hogy kipihenje azt a rengeteg munkát, amit az elmúlt hónapokban végzett.

Az épület kivitelezése egy évvel ezelőtt, 2015. augusztusában kezdődött, és a terveknek megfelelő ütemezésben 2016. áprilisára készült el. Ezt követően megkezdődött a bútorzat, a taneszközök és egyéb berendezések beszerzése, amely a mai megnyitóra szintén befejeződött.  A minden igényt kielégítő, teljesen akadálymentes (gyalogosan az Árpád utca irányából szintkülönbség nélkül közelíthető meg) épület kivitelezése mintegy 320 millió forintba került, a teljesen új berendezésekre további 25 millió forintot költött eddig az önkormányzat. A beruházás Budaörs Város Önkormányzat költségvetéséből, teljes mértékig önerőből valósult meg.

 A mai megnyitó után az érdeklődőket körbe is vezették az új épületben. (Lásd a további képeket a galériában!)  Érdekesség többek között, hogy a gyerekeknek is kialakítottak egy teljesen felszerelt konyhát, ahol az „Életvitel” órájukat tartják, onnan pedig nyílik egy kis kert, ahol saját maguk megtermelik a növényeket és gondozzák őket. Az udvaron található egy játszótér is. Van orvosi szoba,  tanári és igazgatói szoba. A termek kicsik, hiszen kislétszámú csoportokban tanulnak benne, és világosak és nagyon barátságosak. Egyáltalán nem hasonlítanak egy régi tipusú iskolateremhez.  Rengeteg fejlesztő játék van, ami a gyerekek tér- és időérzékét fejleszti. A könyvtárszoba korszerű, számítógépekkel felszerelt. A legnagyobb helyiség a tornaterem, bordásfalakkal,  illetve a mozgásterápiás feladatok elvégzésére kialakítva. 

A Buda Környéki Tévé riportja: https://www.youtube.com/watch?v=JCHP_lG6oRA&feature=share

Korábbi cikkeink az Árpád utcai  iskoláról:

Az épületről:

http://www.budaorsinaplo.hu/varoshaza/20151125/szerkezetkesz-az-arpad-utcai-iskola

http://www.budaorsinaplo.hu/varoshaza/20150815/megkezdodott-az-arpad-utcai-gyogypedagogiai-iskola-epitese

http://www.budaorsinaplo.hu/oktatas/20150930/unnepelyes-keretek-kozott-tettek-le-az-arpad-utcai-iskola-alapkovet

 

A nevelésről:

http://www.budaorsinaplo.hu/node/294

http://www.budaorsinaplo.hu/oktatas/20150910/panka-es-alexandra

http://www.budaorsinaplo.hu/oktatas/20150915/kende-es-andrea

http://www.budaorsinaplo.hu/oktatas/20150819/az-sni-s-gyerekekrol

7537.jpg