Gazdaság

A vásárlóerő rangsorban negyedik Budaörs

2016-11-10

Az 5000 főnél nagyobb települések Budapest nélküli rangsorában az egy főre jutó vásárlóerő országos átlaghoz viszonyított aránya alapján az első öt helyen Üröm (150,5), Paks (146,8), Nagykovácsi (144,8), Budaörs (139,8) és Solymár (135,3) áll.

Különleges szarvasok a vadasparkban

2016-10-27

Jövő héten itt az őszi szünet, amikor minden gyerekes család a feje tetején áll, és szülők rohamtempóban próbálják érdekes programokkal lefoglalni a kipihent gyerekeket. Szerencsére a mi városunkhoz igen közel van egy remek programlehetőség, a Budakeszi Vadaspark, ahol mostantól a rendkívül ritka Dybowski-szikaszarvasokat is lehet látni.

METRO Kedvenc Magánvállalkozásom Pályázati felhívás

2016-10-11

„Magánvállalkozások Napja” – bruttó 10 millió forint értékű marketingkommunikációs támogatást nyújt a budaörsi központú METRO a legnépszerűbb hazai magánvállalkozásnak. A pályázati feltételek cikkünkben!

Okkal CSOK-kal, ok nélkül CSOK nélkül

A CSOK szabályozásának szeptemberi enyhítése növelni fogja az igénylők táborát 2017-re - mondja Raisz Mendy független hitelezési szakértőnk.  Akinek az a tapasztalata, hogy bár a szabály ugyanaz, egyes bankok szigorúbban is értelmezhetik azokat, mint más pénzintézetek, sok a félretájékoztatás, ezért aki igénybe szeretné venni az állami támogatásokat, járjon alaposan utána.

Elszaporodtak a lepkekabócák

2016-10-06

Új kártevő bukkant fel a főváros környéki erdőkben: az amerikai lepkekabócával kapcsolatban egyre több bejelentés érkezik a kerttulajdonosoktól a Pilisi Parkerdő Zrt. szakembereihez. Az elszaporodott, idegenhonos lepkekabócák ellen sajnálatos módon nagyon nehéz védekezni.

Szolidaritási támogatások az Auchantól

Az Auchan budaörsi áruháza 8 000 euróval támogatja a Föld Napja Alapítvány „Fenntartható Budaörsért - ültess fát és versenyezz klímabarát étrenddel” című projektjét, a budaörsi Auchan Központ pedig 4 200 euróval  az Artemisszió Alapítvány „Iskolából munkába - készségfejlesztés és találkozás a munka világával” című kezdeményezését. A támogaatást tegnap adták át ünnepélyes keretek között.

Nem biztos, hogy a saját bankod adja a legjobb hitelajánlatot

2016-10-03

A hitelképesség elvi kifejtése helyett sokkal gyakorlatiasabb kérdést tettünk fel - új sorozatunk első részében - Raisz Mendy, független hitelezési szakértőnek. Hogyan vegyünk fel úgy hitelt, hogy mégse adósodjunk el, például, ha lakást szeretnénk vásárolni? Egyebek között: soha ne elégedjünk meg egyetlen bank ajánlatával, és éljünk az előbírálat lehetőségével!

Mi várható a magyar gazdaságban az idén?

2016-09-29

A magyar gazdaság idei növekedése a tavalyihoz és a régió más országaihoz képest lassú, bár az első félévhez képest gyorsulás valószínű. A GKI nem változtat 2%-os növekedési előrejelzésén - hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón.

Korrekt Partner lett a „gluténmentes bolt”

2016-09-26

„Korrekt Partner” lett a budaörsi Amurex GM Hungária Kft., a helyiek által „gluténmentes bolt”-ként ismert vállalkozás. A kitüntetést és a vele járó védjegyet a kereskedelemben/szolgáltatásban végzett tisztességes kereskedői/szolgáltatói magatartás elismerése érdekében adományozza a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara.

Mindenki többet várt a CSOK-tól, de…

2016-09-22

Míg áprilisban az építkezés és felújítás előtt álló lakosság 43 százaléka tervezte, hogy igénybe veszi az új családi kedvezményt, a CSOK-ot, addig a valóban építkezőknek csak a 21 százaléka tette meg. Sokan hamisan tápláltak reményeket – derül ki a budaörsi központú Mapei Kft. friss felméréséből.

Hullámzások a budaörsi ingatlanpiacon

2016-09-21

A legmagasabb átlagos Ft/m2 ingatlanárak Budaörsön a kertvárosban, a legalacsonyabb árszint pedig Kamaraerdő és az ófalu városrészeken tapasztalható. A város egyes területei között 18-36%-os árkülönbségek is vannak - derül ki az ingatlannet.com legfrissebb cikkéből.

Bemutatták a Toyota legújabb modelljét

2016-09-20

Szeptember elején mutatták be a Toyota márkakereskedésben a Budaörsi úton a Toyota C-HR-t,  melyre lapunk munkatársai is meghívást kaptak. Az új modell tervezője korábbi autóversenyzői mentalitását vitte át „az autó lelkébe”, a legmodernebb technikai alkalmazások felhasználásával.

Eltűnőben a kkv-k beruházási kedve

2016-09-14

Nagyot zuhant a vállalkozások beruházási szándéka, jelenleg a cégvezetők 44%-a gondolkodik fejlesztésben a következő egy év során. Nagyobb beruházási kedvre az ipari és a mezőgazdasági, valamint a középvállalkozásoknál számíthatunk – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, megelőzve a sok éven keresztül legnépszerűbb informatikai fejlesztéseket.

Hogyan tartsuk meg a tehetséges munkatársakat?

2016-08-11

Azt a munkatársat, aki beleillik a cégünk filozófiájába, megfelelő képességekkel és hozzáállással rendelkezik és profitot is termel a vállalkozásnak, nemcsak megtalálni, hanem megtartani nehéz - írja szakértő szerzőnk.

Málnás tükörtorta hozzáadott cukor nélkül

2016-08-06

A budaörsi Suhajda cukrászda cukrászmestere, Szentandrási Szabó Emese különdíjat nyert a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen, aminek az eredményét augusztus 4-én hirdették ki. A málnás tükörtorta receptje augusztus 20-tól lesz nyilvános, a Magyarország Tortája és a Magyarország Cukormentes Tortáján nyertes illetve további díjazott torták receptjeivel együtt, és azt követően kapható majd.

Ezért nem közlekedett ma délután a 4-es metró

2016-08-03

Műszaki hiba miatt nem közlekedett ma 15 órától mintegy 40 percig a 4-es metró, mert a hírközlő rendszer meghibásodott. Előfordul, de nem jó. Ahogy az sem, hogy erőszakosan terelik a metróhoz az agglomerációból a buszokat.  

Megszűnt a csomagolásmentes bolt

Tegnap egy esti boltürítéssel bezárt az „első csomagolásmentes bolt” a Szabadság úton. Bár a fogyasztói szemléletet formálni kívánó vállalkozás ebben a formában nem érte meg az egyéves születésnapját, a tulajdonosok máshol és másként folytatni szeretnék azt, amit itt elkezdtek.

Elindult az Év Szállása verseny

2016-08-02

 A magyarok harmada visszatér nyaralni oda, ahol egyszer már elégedett volt a kiszolgálással – derült ki az idén negyedik alkalommal meghirdetett Év Szállása verseny statisztikáiból. A díj odaítélése több mint 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely közül 442 200 vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján történik. Ajánlj te is!

Látványosan fékeződik a gazdaság

2016-08-01

A tavalyi 2,9%-nál érzékelhetően lassabb idei növekedés előre látható volt az EU-támogatások, emiatt az állami beruházások apálya miatt. A fékeződés azonban váratlanul látványossá sikeredik, mert erőteljesen kidomborodik a hat éve működő „magyar modell” magánberuházásokat visszafogó hatása - derül ki a GKI e havi, friss elemzéséből.

Az akciós dinnyeár miatt demonstráltak a termelők a Tescónál

2016-07-27

„Nem dobálunk dinnyéket, hanem megkínáljuk vele az erre járókat” - ígérték a demonstráló termelők, azután mégis leröpült néhány a platóról. A mai akciójukat azért szervezték, hogy más áruházláncnak eszébe se jusson a Tesco egyszeri, 99-ről 49 forintra történt leértékelését követni.

Jelenlegi oldal: 1 Összes oldal 35