Gazdaság

Kisebb lett a vásárlási kedv

2016-06-02

Csökkent Magyarországon a fogyasztói bizalmi index, ahogy tizenhat másik európai országban is, míg másik tizenhét országban a mutató változatlan maradt vagy emelkedett - többek között ezt állapítja meg a Nielsen globális kutatása. Miért érdekes ez itt Budaörsön? Mert hosszabb távon befolyásolja a kereskedelmi cégeink eredményességét, amelyek a város bevételének az alapját adják.

Építőanyagokért pályázhattak

2016-05-30

Építőanyagokért pályázhattak vidéki önkormányzatok és intézményeik a Várépítő pályázaton, amit a Build-Communication Kft. szervez. Az idén minden idők legkevesebb pályázata érkezett, de így is kétszer olyan értékben, mint amennyi a szétosztáshoz rendelkezésre áll – tudtuk meg Rajki Dianától, akinek a nevéhez kapcsolódik az esemény. A díjátadó június 7-én lesz a budaörsi városházán.

Tegnap megnyílt a strand

2016-05-29

Bár sokan várták, hogy megnyisson, nem sokan választották tegnap a strandolást szombati, gyereknapi programnak. Pedig különleges vízi játékok is voltak a szabadtéri medencékben. A nyitvatartás és az árak idén sem változtak, és a budaörsi kedvezmény is megmaradt.

Kétéves a Gazdapiac

2016-05-28

Kétéves a lakótelepi Gazdapiac, aminek a megünneplését ma összekötötték a gyermeknappal. Az esemény csúcspontjaként 99 színes lufit engedtek a magasba. Kisberk Balázstól a budaörsi gazdakör vezetőjétől megtudtuk, hogy az elmúlt két év alatt mintegy száz őstermelő árulta itt a portékáit, és egy szombat délelőtt mintegy ötszázan vásárolnak.

Újrapapír gyermeknapra a Tetra Paktól

2016-05-27

A nemzetközi gyermeknap alkalmából 1 millió forint értékű, 2 tonnányi újrapapírból készült kéztörlőt és orvosi papírlepedőt adományozott a budaörsi központú Tetra Pak a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikának.

Retró vagy vad, egészen új? Trendek a fürdőszobában

2016-05-21

Az áprilisi milánói vásáron a bútorok többsége retró,-  az '50-es 60'-as '70-es éveket idéző -  magas, vékony lábakon állt és szögletes volt, az ülőgarnitúrákat és foteleket pedig mértani idomokat idéző vonalak jellemezték. A jövő azonban mégsem ez, hanem a soft-purizmus a belsőépítészet terén is – derült ki az Imhaus május 20-i budaörsi bemutatóján.

“Jót csak jóból” – üzleti fórum volt

2016-05-19

Az ember, a csapat és a képzés, az oktatás az üzleti sikerek egyik kulcsa; a másik pedig hogy jót csak jó alapanyagokból hozhatunk létre, legyen szó építőiparról, cukrászatról vagy borászatról.  Az önkormányzat mára a II. Üzleti Fórumot szervezte meg a helyi mikro- és kivállalkozásoknak, ahol a gazdaság és a közszféra szereplői kölcsönösen tájékoztatták egymást.

„Főorvos úr! Kérem, vállalja a felelősséget…!” – újabb konkrétumok

2016-05-17

„…Minden budaörsi polgár eldöntheti, hogy az elmúlt években Dr. Kovács Attilának mi volt a fontosabb, a saját zsebe, vagy a betegellátás anyagi feltételeinek biztosítása” – írja Dr. Gamal Eldin Mohamed. Közleményében újabb konkrétumokat tár a nyilvánosság elé az Europ-Med Kft. belső pénzügyi szabálytalanságairól. "Egyetlen dologban érzem magam felelősnek, hogy sok éven át bíztam Dr. Kovács Attilában..."

Május 22-ig várják a ruhaadományokat

2016-05-13

Mivel az Adok-Kapok Napok hamarosan lezárul, a szervezők mindenkit arra bíztatnak, hogy hozzák el felajánlásaikat a Premier Outletbe. Hiszen az ajándékozó is kedvezményt kap, amellett, hogy jót cselekszik. A felajánlásokat az ország teljes területén osztja majd szét a rászoruló családok között az Ökunemikus Segélyszervezet.

Mi van a „Spëjz”-ben?

A közelmúltban megnyitott Spëjz Éléskamra és Meating Point a Templom tér 3. szám alatt az ínyenceket várja, nézelődni, kóstolni és természetesen vásárolni. A kis boltban a füstölt hús kellemes érzetével frissen sült pékáru illata keveredik, májustól pedig a savanyúságot is helyben kiválaszthatjuk. De a szomszéd üzletekbe is érdemes betérni!

Kevés a lakásfelújítás

2016-05-04

A lakásállomány elöregedett, az ingatlan tulajdonosok nem vagy csak a legszükségesebb esetekben nyúlnak hozzá otthonaikhoz, pedig a válaszadók felének van megtakarítása, amiből felújíthatná a házát – derült ki a Mapei és a EMN friss felméréséből.

Epret kaptak az ovisok

2016-04-28

Havonta kétszer az idénynek megfelelő gyümölccsel látják el az óvodásokat - határozta el a Zsámbéki-medence és térsége Gazdakör. Ma a budaörsi Puzzle tanodában kezdték az akciót, 20 kg eperrel.

Miért voltak ma élő tehenek a Tescónál?

Ez egy illegális tüntetés, de vállalják a következményeit – ezt is mondta ma az egyik szónok a budaörsi Tesco parkolójában, ahova az ország több pontjáról érkeztek a gazdák a teheneikkel. A gondjuk évek óta ugyanaz: a költségeiket sem tudják a termékek árában érvényesíteni, de az áruházakban ott van az olcsóbb import tej.

Miért költözött el a KÜRT?

2016-04-27

Amikor néhány hónapja eltűnt a Kürt budaörsi székházáról a cég logója, többen találgatták, hogy vajon mi történhetett. Ma egy általuk szervezett sajtótájékoztatón kiderült, hogy nem fenyegeti az idén 27 éves létüket veszély, csupán elköltöztek. Vissza Újbudára, ahonnan nyolc éve Budaörsre jöttek, és azon belül most Gazdagrétre.

Nem mindenki nyitott még ki vasárnap

Az Ikea és a Decathlon jobban előkészíti a vasárnapi nyitvatartást, míg például a Tesco és az Auchan már április 17-én, a Méfia Markt és a Metro április 24-én, a kötelező zárvatartás jogszabályának visszavonásakor, azonnal lépett. Az indokaikat ismertetjük.

Adománygyűjtés indult az outletben

2016-04-24

Négy hétig várják a felajánlásokat a Premier Outletbe, amit a rászoruló családok között osztanak majd szét. Az adományozók a köszönet mellé kedvezményes vásárlásra felhasználható kuponokat is kapnak. Wolf Katival, az akció fővédnökével beszélgettünk. Cikkünkből az is kiderül, hogy mától az outletben az üzletek újra nyitva vannak vasárnap.

Hivatalosan is megerősítették, hogy marad a 240-es

2016-04-17

A BKK Zrt. korábbi terveivel szemben mégsem szűnik meg, illetve sem a menetrendje sem az útvonala nem változik a 240-es autóbusznak - ezt most már a hivatalos közlemény állítja.

Vége a vasárnapi boltzárnak – mérlegre tettük

2016-04-12

Vége a vasárnapi boltzárnak – örüljünk vagy szomorkodjunk Budaörsön? Vegyük elő a szokásos és legegyszerűbb módszert, és írjuk fel az egyik oszlopba a pozitív hatását a mai (kedd, április 12.) hirtelen jött parlamenti döntésnek; a másikba azt, amiért nem is annyira pozitív.

Kimagasló budaörsi ingatlanárak

2016-04-11

A budaörsi ingatlanok árai az utóbbi egy évben átlagosan 1,5%-kal emelkedtek. A családi házak átlagos Ft/m2 árai 3%-kal nőttek az év első két hónapjában, a panel- és a téglalakások pedig 9,7%-kal csökkentek az előző év végéhez viszonyítva.

Nyakas lett a legszebb kakas

2016-04-09

Nem a mezőgazdaságból élnek a budaörsiek, a szombati termelői piac és a hozzá kapcsolódó sok, színes program azonban jó ötlenek bizonyult két évvel ezelőtt. Április 9-én az is kiderült, ki főz a legjobban a környékbeli gazdák közül és kié a legszebb kakas.

Jelenlegi oldal: 3 Összes oldal 35